Nagyon furcsán veszi meg az állam a Mátrai Erőművet
Míg az erőművet tulajdonló Opus év végén azt közölte, megkötötték az adásvételi szerződést, addig a miniszterelnök szerint az árról még szó sem volt. Erre erősített rá az MVM is.
Míg az erőművet tulajdonló Opus év végén azt közölte, megkötötték az adásvételi szerződést, addig a miniszterelnök szerint az árról még szó sem volt. Erre erősített rá az MVM is.
A magyar lakosság igen nagy része szerint be kellene tiltani az eldobható szatyrokat, nem kevesen pedig a környezetszennyező autókat is kivezettetnék a magyar utakról. Érdekes kutatásról jött hír.
Tóth Bertalan furcsállja az ügylet számos részletének az elhallgatását.
Még az európai uniós hatóságoknak is rá kell bólintaniuk a tranzakcióra.
Gazdasági, ellátásbiztonsági, munkahely- és klímavédelmi okokkal indokolják az üzletet.
Gázüzemű blokkok telepítése sem kizárt az erőmű területén.
Két alkalommal mértek kimondottan magas foszfinszintet, az viszont nem derült ki, hogy honnan került szerves anyag a víztározóba.
A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt nem lett volna határozatképes a testület.
Visontán és Detken tájékozódna a Fenntartható fejlődés bizottsága a környéken tapasztalt szennyezésről.
És a befektetés egy év alatt majdnem meg is térült.
Érdekes fotó jelent meg a kormányfő Facebook-oldalán: Orbán Viktor HVG-t olvas.
Szinte az összes vezető pozícióra új embert keresnek.
Kaufmann Balás és Oroszi Babett a hvg360 hírháttér műsorában beszél a rejtélyes, erdőn átvezető tömlőről, a patakban folyó szennyvízről, panaszkodó helybeliekről és a potenciális egészségügyi kockázatokról.
Furgonnal követték a HVG újságíróit a Viresol gyáránál, csak mert fotókat készítettek a szennyezési botrányba keveredett üzemnél. Az Orbán-kormánynak tíz év alatt sikerült elérnie, hogy akkor se lehessen bízni a hatóságokban, ha esetleg igazat mondanak.
A Mátrai Erőmű környéki vízszennyezés nyomába eredt hétfőn a hvg.hu stábja, ahol különös, az erdőn átvezető tömlőre bukkantunk. A Greenpeace azonban a környékbeli vízfolyások vizét is laboratóriumi vizsgálatnak vetette alá, amelyről szerdán kiderült, hogy a patakokban lényegében szennyvíz folyt.
Valamelyik Mészáros-érdekeltségből a szőlőföldön lévő aknába vezetik a vizet Markazon. Bejelentések után a Katasztrófavédelem is vizsgálódott a helyszínen, de még várnak az eredményre.
A vélhetően szennyezett víz egy közeli érbe ömlik. A helyiek bejelentést tettek a vezeték miatt.
Mészáros Lőrinc már biztosan nyer azon, hogy rövid időre a Mátrai Erőmű tulajdonosa lett; egy ország van, amely többet költ a foci-Eb-re, mint mi, és már biztosan nem jut ki; zöld utat kapott a magyar uniós biztosjelölt. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.